F Tóth Balázs

a sárospataki 4. számú választókerület képviselőjelöltje


TISZTELT SÁROSPATAKI VÁLASZTÓPOLGÁROK!

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam mint Sárospatak város 4. számú választókörzetének a Patakért Egyesület csapatában induló képviselőjelöltje.

12 éven keresztül voltam a Rákóczi Múzeum néprajzos-muzeológusa, jól ismerem a vidékünk történetét hagyományait. Kezdeményezésemre jött létre a Végardóért Egyesület és a nevemhez kötődik a korábbi Maminti Teaház is.

Jelenleg Budapesten dolgozok, de szívemen viselem a Sárospatak sorsát, mely debreceniként választott lakhelyem volt 18 éven át.

Külföldi tapasztalataimat, világlátásomat szeretném a város számára kamatoztatni. Civil kurázsiból szeretnék példát mutatni, hogy van élet a Fideszen túl, lehet és érdemes a politikai aktivitásban részt venni.

Fáj a szívem látva, hogy vidékünk „fejlesztésére” milliárdokat költenek, de részben pazarlóan, részben értelmetlenül. Úgy gondolom a forrásokat sokkal hatékonyabban is fel lehetne használni.

Fontosnak tartom, hogy ismét legyen hétköznap 4 óra után is elérhető orvosi rendelés, illetve este és hétvégén nyitva tartó gyógyszertár.

Ezért kérem, hogy október 13-án a támogassanak engem és a Patakért Egyesület jelöltjeit.


A megújuló Sárospatak programja

Érdekel a teljes program

Kapcsolat

patakert@patakinfo.hu

Kérdése van? Csatlakozni szeretne? Ha jövőképünk és terveink felkeltették érdeklődését és kapcsolatba szeretne lépni a PATAKÉRT csapattal,kérjük, írjon levelet a fenti email címre.

Csetneki József - +36 20 569 67 58

Fent vagyunk a facebookon is!

Az ellenzéki pártok támogatásával

  • mszp_logo
  • dk_logo
  • momentum_logo
  • jobbik_logo
  • mm_logo

Események


PATAKÉRT - Sárospatak 2019.

Kiadó: Patakért Egyesület
Cím: 3950 Sárospatak, Petőfi Sándor u. 22. II/4.
Felelős kiadó és felelős szerkesztő: Vigyikán Csaba, az Egyesület elnöke