PATAKÉRT | - Kőleves? - Nem kő?

- Kőleves?
- Nem kő?


Kőlevest akartunk főzni szombaton, a piacon. A hozzánk ellátogatók azonban csak egy üres bográcsot láthattak, az alján egy darab kővel. Ez bizony nem fogyasztható…

Közösséget építünk? - Igen, közösséget szeretnénk építeni, amihez befogadó közeg kellene. Az ilyen hasonló civil mozdulatok részben a meg nem értettség, részben az el nem fogadottság görcsös védekező-mechanizmusaiba ütköznek a hivatalok részéről, ahogy most is.

Ételt szerettünk volna készíteni a piacon, árusoktól kért alapanyagokból, hogy megmutassuk, ha az embereknél ott lévő, önmagában elemi értékkel bíró alkotórészeket (hagyma, zsír, kolbász, zöldségek…), összegyűjtjük, megfelelő arányban összevegyítjük, megfőzzük, egy új érték megszületésénél közreműködhetünk tevőlegesen, aktívan, a közösség javára, hiszen a leves jobb, mint az alkotóelemek külön-külön. Mi hoztuk az edényt és a tüzet, plusz a szándékunkat és tudásunkat.

Minderre a piac kezelőjétől, csak 12 órai kezdettel kaptunk engedélyt, ami ellehetetlenítette tervünk megvalósítását, hiszen akkor már nincsenek emberek a piacon, nélkülük pedig nincs értelme.


Kapcsolat

patakert@patakinfo.hu

Kérdése van? Csatlakozni szeretne? Ha jövőképünk és terveink felkeltették érdeklődését és kapcsolatba szeretne lépni a PATAKÉRT csapattal,kérjük, írjon levelet a fenti email címre.

Csetneki József - +36 20 569 67 58

Fent vagyunk a facebookon is!

Az ellenzéki pártok támogatásával

  • mszp_logo
  • dk_logo
  • momentum_logo
  • jobbik_logo
  • mm_logo

Események


PATAKÉRT - Sárospatak 2019.

Kiadó: Patakért Egyesület
Cím: 3950 Sárospatak, Petőfi Sándor u. 22. II/4.
Felelős kiadó és felelős szerkesztő: Vigyikán Csaba, az Egyesület elnöke